Képek intézményünk életéből
A feltöltés folyamatos, kérjük türelmüket
Óvodai események
2022-23. nevelési év
A víz világnapja
Víz világnapja alkalmából ezen a héten különösen, a víz fontosságára, értékére hívtuk fel a gyermekek figyelemét. Vízhez kapcsolódó programokkal, feladatokkal láttuk el őket. Látogatást tettünk az Aduvízig, Deák Ferenc zsilipjénél található bemutatóterembe, ahol többnyire kísérletezést folytattak a gyermekek, majd a múzeumba is betekintést nyerhettünk. A városi gyerekkönyvtárban is a vízhez kapcsolódott a téma. Környezettudatos magatartás kialakítása került a középpontba. Víz az élet egyik lételeme! Vigyáznunk kell tisztaságára, óvnunk kell, és takarékoskodnunk. Ezt változatos tevékenységeken keresztül gyakoroltuk óvodánkban.
Március 15.
„Trombita harsog, dob pereg!” A Szent Balázs Katolikus Óvoda gyermekeivel is megemlékeztünk nemzeti ünnepünkről, Március 15- ről. A héten sokféle tevékenység keretében idéztük fel a történelmi eseményeket. Célunk a hazaszeretet, a magyarságtudat erősítése, melyet játékkal, tánccal, dalokkal, verssel változatos kézműves tevékenységgel segítettük elő.
Irányok tanulása
A sikeres iskolai tanuláshoz szükséges képességek megszilárdításához, a nagycsoportosainkkal az irányokat gyakoroltuk. Mindezt több tevékenységen, játékon, és egy mozgásos pályán keresztül. Ezek segítik a gyermeknél a jobb-bal irány saját testen való felismerését, illetve az irányok térben való tudatosítását. Majd miután ezeket térben begyakoroltuk, utána síkban is próbáltuk alkalmazni az ismereteket.
Három királyok
Január 6-án Jézus Krisztus megjelenésére emlékezik egyházunk. Vízkeresztkor a napkeleti bölcsek látogatták meg a kisded Jézust. Erre emlékezve óvodánk lelki vezetője, Csorba Dávid atya megszentelte óvodánkat és megáldotta a három királyok nevében adott ajándékokat is, melyeket a gyerekek nagy örömmel fogadtak.
Adventi gyertyagyújtás
Óvodánk adventi koszorúján is fellobbant a 4. gyertyaláng. A szeretet gyertyájának fényét vendégeinkkel is megoszthattuk, akik a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolából érkeztek hozzánk. Óvodásunk nagypapája, Sárközi János, és Horváth Katalin gyönyörű hangszeres játéka igazi meleg, karácsonyi hangulatot varázsolt a mai napon közénk. A gyermekeink nagy örömmel kapcsolódtak be a közös kis műsorba.
Miklós püspök látogatása
Szent Miklós püspök legendája szerint a myrai püspök az éj leple alatt egy-egy arannyal teli erszényt tett egy szegény özvegyember ablakába, aki a lányait megfelelő hozomány hiányában nem tudta férjhez adni. Így segített a szegény család életén. Ennek emlékére minden évben ellátogat hozzánk Miklós püspök, akit az idei évben is gyermekeink megajándékoztak versekkel és dalokkal. Ő pedig viszonzásként ajándékkal kedveskedett a gyerekeknek! Jó volt látni a kicsinyek arcán a csodálkozást és a boldogságot, ahogy közel kerültek lélekben is a jóságos Miklós püspökhöz!
Adománygyűjtés
„Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!” /Péld 3,27/
December 1-jén útjára indítottuk az AXIÁL Kft. GPS csoportjának segítségével azt az összegyűjtött adományt, amelynek a gyűjtését Szent Erzsébet napján kezdtünk meg. Gyermekek, szülők, óvodánk és iskolánk dolgozói nagyon nagy lelkesedéssel gyűjtötték össze a csángó (nagypataki) gyermekek, rászoruló családok részére a tartós élelmiszert, ruhaneműt, édességet, játékot, mesekönyvet.
Kívánjuk, hogy ugyanolyan nagy szeretettel fogadják, mint amilyen nagy szeretettel ajánlottuk fel, illetve ajánlotta fel némelyik gyermekünk akár a saját játékát is.
A helyes fogmosás
November 30-án óvodánk egyik csoportjának vendége volt Kaposvári Máté óvodásunk édesanyja. Kaposváriné Józsa Judit klinikai fogászati higiénikus, a gyermekeknek a helyes fogmosás technikájáról tartott érdekes bemutatót. Az elektromos fogkefe helyes használatát is bemutatta és ki is próbálhatták a gyermekek azt. Hasznos tanácsokkal, fogkrémekkel, színezőkkel, fogmosási naplókkal is megajándékozott bennünket Judit, aki hamarosan a többi óvodás csoportunkat is felkeresi majd.
Gyermektánc foglalkozás
November 15-én második alkalommal került sor óvodai gyermektánc foglalkozásra óvodánkban, melyen a nagycsoportos óvodásaink nagy lelkesedéssel vettek részt. Célunk, hogy a gyermekek jobban megismerjék a hagyományos népi énekes gyermekjátékokat, fejlődjön mozgáskultúrájuk, szívesen énekeljenek, alakuljon a közösséghez való pozitív viszonyuk. A foglalkozásokat az „Így tedd rá!”-módszer alapján tervezzük, melyre heti rendszerességgel kerül sor az óvodánkba járó gyermekek nagy örömére.
Babusgató 2.
Második alkalommal tartottunk Babusgató foglalkozást óvodánkban az érdeklődő szülőknek és kisgyermekeknek. A jó hangulatú délutánon mondókákkal, ölbéli játékokkal, mesével ismerkedhettek mindazok, akik ellátogattak hozzánk. A következő alkalmat 2022. november 30-án tartjuk 16.30 órakor. Szeretettel várjuk ismét az érdeklődőket.
📷: Molnár Dóra
Szent Márton napja
A Szent Balázs Katolikus Óvodában a héten megemlékeztünk Szent Mártonról, kinek példás élete utat mutathat nekünk is.
Felelevenítettük a szent életét. Lámpást készítettünk a gyerekekkel, Szent Márton naphoz kapcsolódóan liba formájú süteményt sütöttünk együtt, a különböző fejlesztő játékaink is ehhez kapcsolódtak.
Változatos technikákat alkalmazva dolgoztuk fel a hét témáját, melyet a jövő héten tovább folytatunk. A gyermekek lelkesen várják már a közös felvonulásunkat az iskolásokkal együtt, hírdetve a fény győzelmét a sötétség felett.
📷: Molnár Dóra
Babusgató
Október 12-én újból megrendezésre került a Babusgató foglalkozás, melyre a bölcsődés korú kisgyermekeket és szüleiket vártuk. Itt ölbéli játékokkal, mondókákkal, dalocskákkal ismerkedhettek meg a családok, melyekkel az anya-gyerek kapcsolatot is mélyíthetik a benne játszók. A játékos foglalkozást követően, kötetlen beszélgetésre került sor az óvodában dolgozó óvodapedagógusok, szülők közt.
Állatok világnapja
„Az állatok alapvető rendeltetése, hogy dicsőítsék Istent.” (Ézs 43, 20; Zsolt 148, 10)
Az Állatok világnapját Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünnepeljük. Így óvodánkban egész héten minden tevékenységi területünkben megjelennek az állatok. Vendégeink is érkeztek: Kammermann Péter tájegységi fővadász Lujzával a németvizslával és Szemessel a magyarvizsla-szerű vadászkutyával.
A Csiga-Biga Alapítványtól Rajczi Dóra Dióval, a terápiás kutyával érkezett. Szó esett a felelős állattartásról, az állatok segítő munkájáról is. A gyerekek nagy örömmel fogadták a kutyusokat.
📷: Molnár Dóra
Mihály-napi terményhálaadó
„Az Úr megad minden jót, földünk is meghozza termését” (Zsolt. 85, 13)
A Szent Balázs Katolikus Óvodában Mihály-naphoz kapcsolódóan terményhálaadó ünnepséget rendeztünk. Témahetünk befejezéseként József atya megáldotta a szép terményasztalunkat.
A gyerekeknek lehetősége volt kipróbálni a szőlő darálását, préselését és kóstolhatták a friss szőlőlevet is. A program zárásaként vidám, szüreti mulatságon táncolhattak, melyhez a zenét a Danubia AMI zenészei biztosították.
📷: Molnár Dóra
Évnyitó
A Szent Balázs Katolikus Óvodában is megkezdődött a 2022/2023-as nevelési év. A szeptember hónap szokás szerint a kicsik befogadásával és a nagyobbak visszafogadásával indult.
Az új kiscsoportosaink is örömmel ismerkedtek meg a montessori játékainkkal valamint óvodai udvarunk fejlesztő játékaival.
📷: Molnár Dóra